A figyelem

Világ életemben volt kutyám. Egy állat felnevelése, ha ezt komolyan vesszük,
nem kis kihívás. "Kezdő" koromba, gyakran alkalmaztam erőszakot, amit mára már szégyellek. Két dolgot sikerül elérnem az állat félt tőlem, és nem bízott meg bennem. Véletlenül jöttem rá, hogyha figyelek rá, türelmes vagyok, dicsérek és jutalmazok, és szeretem, ő is figyel, és szinte kitalálja, mit is szeretnék tőle. Nem kell többé ordibálnom, fenyegetnem néha elég ha ránézek, vagy csendesen szólok, és minden rendbe van.
 Néha lustaságból, vagy mert valóban dolgom van nem érek oda hozzájuk, és olyankor előfordul, hogy rossz fát tesznek a tűzre, persze szidom őket hogy így meg úgy büdös kölkei, de tudom hogy csak figyelmemet akarják magukra felhívni- mint afféle rossznak mondott kis kölykök.
  Tetten értük tehát a figyelmet. Mert valahányan vagyunk is a földön, vágyunk a figyelemre. Vágyunk arra hogy ismerjenek, elismerjenek bennünket. Dicsérjenek, mert a siker az fontos. A figyelem az fontos. Minden emberben ott van a vágy hogy egy kicsit sztár legyen (olyik emberben egyenesen túl teng ,de ez más téma)
  A figyelem, egyben egyfajta tisztelet is a másik iránt. Ennek ellenére a tapasztalatom az, hogy simán semmibe vesszük egymást. Simán átgázolunk embereken. Megfigyeltem, néha ha beszélgetek emberekkel, csak arra várnak,(vagy meg se várják), hogy mondhassák a magukét, mert csak az fontos az a tutti, és el sem jut hozzájuk a mondandóm.
 (szerencsés vagyok, mert tudok írni és amit fontosnak vélek leírom,abba a reménybe, hogy talán akad valaki aki elolvassa)
  A figyelem hiánya pedig öl. Lassan mint az alkohol. Siránkoznak a népek, hogy így a társadalom, meg úgy a társadalom, meg hogy megváltozott a világ. Semmi nem változott, csak ki múlt a figyelem.
  Hölgyeim, Uraim, próbálják csak ki, kezdjenek oda figyelni egymásra, és ha tehetik a környezetükre, meglátják napról- napra szebb lesz a világ.