„ Nem szeretek mindenkit, hisz engem se szeret mindenki.”

Mert az a naiv elképzelés miszerint a mindennapi életben jósszándékúnak kellene lenni embertársainkkal szembe ostobaság. Valamikor képes voltam feltételezni, ha valami számomra jó, vagy valamit szépnek, helyesnek vagy egyszerűen csak ésszerűnek tartok, azt más is annak tartja. Hát piszok gyorsan ki kellett, hogy verjem a fejemből. Azt is megfigyeltem, hogy tőlem eltérő műveltségű, társadalmi helyzetű vagy csak simán butább emberekkel nehéz boldogulni. Mintha két teljesen különböző nyelvet, fogalomtárat használnék. Pedig igyekszem szabatosan, jól meghatározva-megfogalmazva elmondania mondandómat. Az is igyekezetem tárgyát képezi, hogy nyitott legyek, latba vetve minden empatikus képességemet megértsem a körülöttem élő, velem kapcsolatba kerülő emberek lelkivilágát (örömét- bánatát).

 

Vannak olyanok, kik iskolázottak ugyan, ám valamiféle prekoncepciót gyártva (önnön „nagyságuktól” eltelve) eleve figyelembe se veszik a másikat (engem) oda se figyelve mondják a tutit. (Például ezek legsikerültebb díszpéldányai figyelhetők meg különféle vállalatok vezetői között. „Kinek Isten hivatalt ad ad hozzá észt is” gyártási elv alapján működnek.)

Mint között a legkülönlegesebb kétlábú az újgazdag. Az ismertető jele, hogy ő általa trendinek vélt módon viselkedik nagy autó, (mindenkinek a családba, ha kell, ha se) nagy ház (jó csicsás, teli giccsel) nagy apám vérvöröse mindenből, általában tök felesleges értelmetlen költekezés (wellness meg ilyesmi). Amit hall, lát a Tv-ben meg olvas a bulvárban, és amiről elhitetik vele, hogy attól Ő majd úri ember (vagy úri nő) lesz, sőt még kurvára okosnak is hiszi magát. Két örök érvényű közmondás: „Úrnak (arisztokratának) születni kell.”      „Az igazi Úr pedig a pokolba is úr” bizony ám!

Mintha kisebbségi érzéssel küszködnék és a fent leírtakkal pátyolgatnám magam. Koránt sem erről van szó. Érzéseimet próbálom megfogalmazni azokkal az esetekkel kapcsolatosan melyek során kapcsolatba, kerülök emberekkel, pusztán azért mert a világban mozgok, mert a szükségleteim fedezésére munkába járok, s mert nem utolsó sorban a dolgoknak nem így kéne lenniük. Például: megpróbáltam társalogni egyik munkatársammal, napi aktuális politikai témát megpendítve, konkrétan a Líbiai dolgokról kértem véleményt tőle. Fel lettem homályosítva miszerint őnéki lövése nincs arról ki is az a Kaddhafi meg hogy őt az ilyen dolgok úgy általában sem érdeklik. Nem is értem miért nem lepődtem meg, talán azért, mert ugyan ez a 20 éves fiatal fiú rendszeresen tölt fel a mobiljára valami való világ című TV törmeléket és borzolja vele a vegetatív idegrendszerem erős hányingert okozva. Ez a szóban forgó egyed „érettségizett”.

 DE ugyan így járok mikor, tudományos vagy a globális felmelegedés, klímaváltozás és más a napi szintű számomra fontos és mindenki figyelmére méltó dolgokról próbálok meg beszélni Először is még mindig megdöbbenek azon a fertelmetes tájékozatlanságon, amit ilyen dolgokkal kapcsolatosan tapasztalok, illetve szó szerint dühössé válok, az érdektelenségtől. Vagy én, vagy ők álomvilágban élnek, de a kettő közül az egyik holt biztos.

 (Nagypéntek lesz holnap. A kereszténységnek nevezett általános elmebaj ilyenkor tetőzik. Ezek az emberek „böjtölni” fognak. Lócitrom! Ha az evangéliumról kérdezem, őket ugyan mondják már meg, hol a lótúróban van az megírva, hogy nagypénteken böjtölni kell Az eget is megrengető baromságokat hallok. Ezért talán jó lesz ezt ide másolni  http://www.asziv.hu/?newart=9&newmag=6, ha valaha valaki olvasná ezt az írást és élni fog még ez a link)